Hanyag tartás, ülő életmód kisgyermek korban
Gyógytornászként azt tapasztalom, hogy kevés információ és lehetőség jut el ebből a szempontból legkiemeltebb korosztályú gyermekek szüleihez (5-15 évesek).
Ön tudta, hogy mennyire fontos a növekedés időtartama alatt odafigyelni a gerinc állapotára, a törzs izomzatára és ezek milyen módon függenek össze egyéb testrészeinkkel?
Törzsizmaink a nap 10-12 órájában tartják egész testünket. Ennek a munkának az elvégzéséhez jó állapotú izomzatra van szükség. Ezzel szemben gyermekeink hosszú órákat ülnek, általában kevés lehetőségük van a mozgásra és az sem a törzs (hát, hasizom) lábboltozat izmait célozza. Ilyenkor a mozgásszegény életmód következtében az izomerő gyakran elmarad a növekedéshez képest. A nagyobb terhelést a gyenge izomzat nem tudja „követni”.
Így tud kialakulni az ún. hanyag testtartás. Ilyenkor a gerinc élettani oldalirányú görbületei megváltoznak, fokozódhatnak, vagy elsimulnak. A háti domborulat fokozódik hanyag tartás esetén, a vállak előre esnek és a mellkason is különböző deformitások lehetségesek. Fontos tudni, hogy nem csak a hát területét érintheti, hanem az egész testet, hiszen minden mindennel összefügg. Elváltozásokat okozhat a gerincoszlopban és a törzsizmokban, megváltoztatva ezzel a testtartásunkat és idővel mozgásszervi betegségeket is okozhat. A hanyagtartás minden életkorban fontos, de különösen fontos odafigyelni rá gyermekkorban, amikor sokat romolhat, azonban sokat segíthetünk is rajta.
Tartási rendellenességek esetén megfelelő tornával elérhető az izomzat megerősödése a tartáshibák korrekciója
Mit lehet tenni?
Szívügyemnek tekintem, hogy a legkisebbekhez (óvodások, iskolások) megfelelő időben eljussanak a szűrővizsgálatok és a megfelelő kezelési módok.
Ha szívesen leellenőrizné gyermeke testtartását, izmai állapotát, várom szeretettel komplex egyénre szabott állapotfelméréssel és gyógytornával, ha
- már hanyagtartást diagnosztizáltak,
- ha úgy gondolja gyermeke hajlamos a hanyagtartásra
- ha szeretné megelőzni a hanyagtartás kialakulását.
- ha egyéb gerinc elváltozást diagnosztizáltak, vagy Ön vett észre gyermekén bármilyen eltérést (pl. asszimmetriát)
Kezdjük el mielőbb a változtatást!
Várom Önöket is szeretettel.
dr. Czifrák-Tóth Henriett
gyógytornász – fizioterapeuta
30-773-9357